Egyéni kísérés

 

Hiszem, hogy manapság az egyik legnagyobb kincs a másik együtt érző, elfogadó meghallgatása. Hiszen mindannyian ugyanúgy érezzük az örömöt és a bánatot, mindannyian hordozzuk sorsunkat, ismerjük a szenvedést és a szeretetet, pont ezért tudunk egymás érzéseiben osztozni. 

Egyéni önismereti ülések

Olyan segítő beszélgetésre kínálok lehetőséget, amelyben figyelemmel, elfogadással és együttérzéssel ott vagyok veled, bármilyen nehézséggel is küzdesz, miközben a saját tempódban kerülhetsz egyre közelebb az érzéseidhez, erőforrásaidhoz és a saját megoldásaidhoz.

Saját felsimeréseidhez segítelek hozzá, hogy rátalálj saját belső igazságodra, saját utadra, önazonos énedre és annak és felvállalására

"Szükség van egy igazi kapcsolatra, amiben tudod, hogy nem fognak megszégyeníteni, nem fognak bántani. Biztonságot kell érezni, bizalmat, de mélyen. Akkor megengedheted magadnak, hogy visszamenjél oda, ahol bántottak vagy ahol olyan élményeid voltak, amik veszedelmesek voltak számodra."
(Feldmár András)

Térkép önmagadhoz

Ha egy térképként gondolunk a lelki tartalmainkra, akkor azt is mondhatjuk, hogy jobban fogod ismerni saját útelágazásaidat, kikötőidet, ösvényeidet, ezáltal szabadabban dönthetsz, hogy merre mész, mit működtetsz magadban.

Módszereim

Tudásomat az Integrál Akadémia három éves integrál pszichológia képzésén sajátítottam el, ahol széleskörű tudást szereztem mind a nyugati pszichológia területéről, mind a keleti spirituális tanokból. Ez a teljes spektrumú, holisztikus emberkép a wilberi integrál pszichológia alapja.

Módszereimet tekintve személyközpontú, humanisztikus szemléletű segítő beszélgetésbe építve különböző NLP technikákkal dolgozom.

Ezen kívül relaxációs technikákkat, légzésmunkát, belső szimbólumokat, tudatalatti képeket és bodywork jellegű, test fókuszú elemeket  is alkalmazom a munkám során.

Az eszkösztáramba újonnan bekerültek a Selves kártyák is, amelyek a rajtuk szereplő találó karakterek és aprólékos, gyönyörű grafikák által segítik a hozzám fordulókat a felmerülő témájukban elmélyülni, önmagukhoz kapcsolódni és új nézőpontot hoznak be a személyiségen belüli konfliktus feloldásában.

Mivel fordulhatsz hozzám?

Kritikától való félelem, megfelelés, maximalizmus

Enerváltságot érzel, halogatsz dolgokat

Visszatérő kapcsolati konfliktusok

Elfojtott düh, NEM-et mondás nehézségei

Önértékelési problémák, önbizalomhiány

Nem találsz örömöt vagy motivációt az életedben

Ha nehéz magadhoz és az érzéseidhez kapcsolódni

Az életedben sok a szorongás, stressz

Mit tapasztalhatsz az egyéni kísérés során?

  • Találkozás önmagaddal

    Kiszakadva a mókuskerékből találkozhatsz önmagaddal és jobban megismerheted magad.

  • ELfogadás

    Figyelek rád, elfogadlak és melletted vagyok a legnehezebb pillanatokban és az örömödben egyaránt.

  • Önmagad lehetsz

    Biztonságos, elfogadó teret kínálok, amelyben soha nem kell szégyenkezned, végre elfogadásra lelsz és önmagad lehetsz, pont úgy, ahogyan éppen vagy.

  • Új mintázatok

    Tudatossá tesszük a félelmeidet, amik eddig tudattalan hiedelmekként irányították az életed, ezáltal lehetőséged nyílik új mintázatokat kiépíteni magadban.

  • ŐSzinteség

    Szabadon kimondhatod a gondolataidat, érzéseidet és bízhatsz benne, hogy megértésre lelnek.

  • Saját erőforrások

    Rátalálsz a saját erőforrásaidra és megtanulod, hogyan lelj ezekben menedéket.

  • Tudatosság

    Tudatossá válsz saját érzéseidre, szükségleteidre, vágyaidra, jobban megérted saját működésed.

  • lelki egész-ség

    Segítelek, hogy kapcsolatot alakíts ki önmagaddal, a különböző énrészeiddel, ezáltal elmozdulhatsz a lelki Egész-ség irányába

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Mikor forduljak szakemberhez?

Ha valamilyen visszatérő problémától, érzéstől, nehéz helyzettől szenvedsz vagy nehéz magadhoz kapcsolódnod, ezen változtatni akarsz és úgy érzed, hogy ehhez jól jönne neked támogatás, iránymutatás, segítség.

Miért nem elég, ha elolvasok pár jó könyvet a témáról?

Ahogy Popper Péter mondta, kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Az önismereti segítő folyamat egyik fontos eleme a kliens és a segítő közötti gyógyító kapcsolat. Az ülések során lehetőséged nyílik megtapasztalni, hogy milyen elfogadásra lelni azokkal a részeiddel szemben is, amiket még magad előtt szégyellsz. Lehetőséged van megtapasztalni, hogy más reakciót kapsz az érzéseidre, mint amit eddig megéltél, hogy soha nem kapsz tőlem minősítést. A kettőnk közötti kapcsolat pozitív hatással lehet arra, ahogy önmagadhoz viszonyulsz. A könyv vagy különböző előadások rengeteg elméleti tudást biztosítanak számodra, ezt viszont nem.

Ezen kívül képzeld el azt, hogy benne vagy egy hatalmas labirintusban térkép nélkül. Nyilván nem látod a kijáratot, hiszen benne vagy. Ilyen, amikor egyedül próbálsz rájönni összefüggésekre magaddal kapcsolatban. Ha van valaki, akit segítségül magad mellé hívsz és térkép is van nála, az olyan, amikor egy segítőhöz jársz.

Mivel jobb egy szakember, mintha az egyik barátommal beszélném meg a problémámat?

Valóban sokszor egy igazán megértő, jó baráttal történő beszélgetés is sokat tud segíteni, viszont lényegi különbségek vannak a baráti beszélgetés és az integrál személyiségfejlesztés között.
A barátokkal szemben én nem fogok tanácsokat adni, hanem együtt jutunk egyre közelebb a saját igazságodhoz, amelyek beépülése hosszútávú változást hoz. Az üléseken csak rólad lesz szó, a teljes figyelmemmel a te megéléseidet követem és tükrözöm vissza. Míg a barátai kapcsolatokban előfordulhatnak játszmák vagy minősítések, én teljes elfogadással vagyok melletted.

Az én problémámat nem nekem egyedül kell megoldanom?

Én adom neked az időt, hogy magaddal lehess, a figyelmem, ami teret ad neked arra, hogy kapcsolódj az érzéseidhez, de a felismeréseidre te magad fogsz rájönni. Nem kell, hogy a nehézben egyedül legyél. Ha osztozik valaki az érzéseidben, máris könnyebb, az utad ugyanúgy te járod és te teszed meg a lépéseidet egy kiteljesedettebb élet felé.

Milyen képzést ad az Integrál Akadémia?

Az Integrál Akadémia három éves képzése átfogóan magába foglalja a különböző spirituális és a pszichológiai irányzatok ismeretét, a Ken Wilber, író és filozófus  által megalkotott integrál pszichológia részletes megismerését és alkalmazásának elsajátítását, pszichopatológiát, a különböző tudattípusokkal való munkát és az enneagram típusok ismeretét. Gyakorlati képzése kiterjed a tiszta és terápiás kommunikáció megismerésére és alkalmazására, terápiás, segítő beszélgetésre, saját klienssel való munkára, annak szupervizióban történő feldolgozására. A képzés további részét képezik különböző csoportos önismereti technikák (családállítás, bodywork, pszichodráma). A képzés követelménye ezentúl egy minimum 10 napos meditációs elvonuláson való résztvétel és a szakdolgozat megírása és megvédése.

Kikkel foglalkozol?

Olyan emberekkel foglalkozom, akiknél nem diagnosztizáltak mentális zavart, megbetegedést, és nem állnak gyógyszeres pszichoterápiás kezelés alatt. Tehát akiknél nincs jelen személyiségzavar, viszont valamilyen életterületen elakadtak, visszatérő problémákkal küzdenek, nehéz élethelyzetbe jutottak vagy szeretnék jobban megismerni magukat.

Mi történik az első beszélgetésen?

Az első találkozásunk alkalmával megismerkedünk és felteszek neked pár rutin kérdést annak érdekében, hogy megkönnyítsem az előttünk álló munkát és egy képet kapjak rólad, hogy ki is vagy te, hogyan képzeljem el a mindennapjaidat. Azután részletesebben beszélgetünk a nehézségeidről, elmondom, hogy a témáddal kapcsolatban miben tudok segíteni és megfogalmazunk egy terápiás célt. Ezen kívül arról is beszélgetünk, hogy a közös munkánknak milyen keretei vannak.

Milyen gyakran érdemes az ülésekre járni?

Azt javaslom, hogy heti egyszer járj az ülésekre, mert ez fokozatos, ugyanakkor folyamatos fejlődést biztosít neked. Ehhez megbeszélünk egy fix időpontot a héten, ami csak a tiéd, tudsz rá lelkiekben készülni. Ez a fix időpont egyfajta biztonságot is ad neked, hogy ha törik, ha szakad, akkor biztosan elérhető vagyok számodra.

Mennyi ideig érdemes az ülésekre járni?

Ez nagyon egyedi. Van olyan élethelyzet, ahol néhány alkalom is már elegendő lendületet tud adni ahhoz, hogy tovább tudj haladni egy beragadt élethelyzetből, de ennél általában hosszabb időre, pár évre van szükség ahhoz, hogy a személyiségben hosszan tartó átalakulás menjen végbe. Ez így elsőre soknak tűnhet, viszont gondolj bele, a problémád kialakulásához is több évre volt szükség, ezért mélyen a személyiségedbe ágyazta magát. Fokozatosan átírjuk azt a programot, ami megnehezíti a mindennapjaidat. 

Milyen hosszúak az ülések?

Az ülések rendszerint 55 percesek.

Mennyibe kerülnek az önismereti ülések?

Egy 55 perces ülés 12 000 Ft-ba kerül.

Milyen helyszínen tudunk találkozni?

Budapesten a Jászai Mari térhez közeli Asram Jóga Stúdióban vagy Gödöllőn az Atlantisz Életmód Központban tudunk találkozni. Ezen kívül van lehetőség online is részt venni az üléseken. 

Online is részt lehet venni az üléseken?

 Igen, online is van lehetőség egyéni önismereti üléseken részt venni és ezek az ülések is ugyanúgy segítenek, mint a személyesek.

Szeretnék hozzád egyéni ülésre jelentkezni, mit írjak az e-mailben történő jelentkezésnél vagy mit mondjak telefonon?

A jelentkezésednél elsősorban arra leszek kíváncsi, hogy miben kéred a segítségem, ezért ezt fogalmazd meg nekem kérlek 3-4 mondatban. Ha úgy látom, hogy kompetensen tudok neked a témában segíteni, akkor egyeztetünk egy időpontot az első beszélgetésünkhöz.

Elküldhetem a páromat, rokonomat egyéni ülésekre?

Az önismeretben nagyon fontos a belátás, és az egyéni motiváció a változni akarásra. Ez ritkán van meg abban a személyben, akit küldtek az ülésekre. Legtöbbször abban a személyben van nagyobb változtatni akarás, aki elküldi a párját/barátját/családtagját. Mivel ő szenved jobban a problémától, ezért megfontolandó neki segítséget kérnie.

Ismerjük meg egymást!

Ezeken kívül bármilyen más témával megkereshetsz és megbeszéljük, hogy együtt tudunk-e dolgozni az adott problémával. Kíváncsian várom, hogy a te utad merre visz, miben kísérhetlek téged a saját lelki térképeden.